Az unokatestvérem, Dani, építésznek tanult, ma pedig már nagyon szép karriere van, azt hiszem, hogy mindenki ilyen pályafutásra vágyik, mint ami neki van. Az első pillanattól kezdve azt csinálja, amit szeret. És ez nagyban köszönhető annak is, hogy akkor sem riadt vissza, amikor még gyakornokoskodása idején be kellett segítenie egy-egy építkezésen, akár fizikailag is. Sőt, azt is nagyon szerette, ami volt munkaruhája, azt meg is tartotta és most már azt hordja a saját háza építési munkálatainál is. De az igazság az, hogy nem volt teljesen problémamentes a kezdeti időszak.
Az egyetem vége felé egyre több stressz érte, amit ő úgy vezetett le, hogy esténként megivott egy üveg sört. Amiből szép lassan kettő lett, majd három, míg végül eljutott az ötödik üvegig. Akkor kezdte el érezni, hogy baj van, amikor az építkezésre indulás előtt is legurított egy üveggel. Így utólag visszagondolva, észre vehettük volna mi is, hogy probléma van. De szerencsére ő okos fiú, és egyből elkezdett a megoldás után kutatni. Így talált rá erre az oldalra: https://felepulok.hu/blog/13-az-alkoholizmus-fokozatai-hol-kezdodik-valojaban-az-alkoholbetegseg. A felepulok.hu egy olyan magánintézménynek a weboldala, ahol alkoholbetegeken segítenek, hogy minél előbb meggyógyulhassanak. Egyáltalán az ő egyik cikkük segített abban Daninak, hogy ki merje mondani, hogy ő bizony alkoholista. Ebben a cikkben leírták, hogy milyen fokozatai vannak az alkoholizmusnak, és hogy az egyes fokozatokra mi jellemző. Én is elolvastam ezt, amikor mutatta, és az szerintem nagyon fontos, hogy arról is írnak, hogy ki nem alkoholista, vagy ki a “szociális ivó”. Aki például ünnepekkor vagy egyes alkalmakkor alkoholt iszik, az nem alkoholista, hiába van ebben is egy bizonyos rendszeresség. Alkoholista az az ember, akinek például problémái alakulnak ki az ital miatt a munkahelyén, a családban, akinek az elsődleges és legfontosabb az ivás, de az is jellemző, hogy mindig talál valami ürügyet az ivásra. Ez lehet mondjuk fáradtság, vagy apróságok “megünneplése”, bánat, öröm, egyszóval minden.
Miután Dani felismerte, hogy baj van, egyből meg is nézte, mik a lehetőségei. Az oldalon meg is találta a szolgáltatásokat és azoknak az árait is. Van állapotfelmérés, ami 20 ezer forintba kerül alkalmanként. Ilyenkor felmérik az ember állapotát, próbálnak rájönni a problémára, és végigveszik, hogy az adott problémára mi lehet a megoldás, mik a lehetőségek. Gyakorlatilag egy alapos beszélgetésről van szó. Szerencsére ezt önként bevállalta, sőt mi több, titokban. De arra már nehezen vette rá magát, hogy a kezelésre is elmenjen, mivel a felepulok.hu egy 28 napos, bentlakásos programot kínál a leszokni vágyóknak. Ez pedig, akárhonnan nézzük, egy hónap, és mi tagadás, óriási elszántságot igényel. De minden segítséget megadnak a szakértők ahhoz, hogy amennyire lehet, kényelmesen és jól érezzék magukat a bentlakók. Egy szép környezetben található a központ, a Balatonnál, ahol nagyokat lehet kirándulni, az embernek kitisztulnak a gondolatai már ettől is. De persze tartanak csoportos és egyéni foglalkozásokat is, előadásokat, szóval lekötik az alkoholbetegek figyelmét, és mindeközben gyógyulnak is.
Dani végül nem bánta meg, hogy megmutatta nekünk az oldalt (https://felepulok.hu/blog/13-az-alkoholizmus-fokozatai-hol-kezdodik-valojaban-az-alkoholbetegseg) és azt sem, hogy belevágott. Mert talán enélkül, ma nem tartana ott, ahol.