A munkaruhát alkalmira cseréltük – a selfie gép pedig megörökítette

Engem sosem zavart a munkaruha. Én még abban az időben nőttem fel, amikor az iskolaköpeny is megszokott volt, így nem idegen számomra, hogy az öltözködés nem éppen válik az önkifejezés részévé a mindennapjaim során. Azért szoktam látni, hogy a nálam fiatalabb kollégáknak nem annyira tetszik a dolog, de hát ez van, nem tudunk mit csinálni. Nem mondom, hogy nem örülök, amikor a nap végén ledobom a gönceimet és felveszek valami kényelmeset…

Azonban a múlt hétvége nem a kényelemről szólt, ugyanis a céges bulira igencsak kirittyentettük magunkat – meg is kellett adni a módját, ugyanis speciális selfie gép is ki volt bérelve a rendezvény helyszínére a selfiegep.hu-ról. Ez egy olyan kis okos eszköz, ami mellé ugyan kiküld egy kollégát a selfie gép csapata, ugyanakkor teljesen önállóan is használható, ha tudjuk kezelni a kis érintőképernyőt. Csak pötyögni kell, és már indul is a fotózás! A legjobb, hogy az elkészült műremeket a szerkezet egyből kinyomtatja, valamint digitális formában is megőrzi. Így nem kell azon aggódni, hogy a nyomtatott példányok elvesznek, a gép megrendelője az eseményt követően az összes nyomtatott kép digitális verziójának tulajdonosa lesz. A fotózást lehet cifrázni is, szuper fotófalakkal, vicces kiegészítőkkel. A selfie géppel bérlésének ideje alatt (ami 4, 6 vagy 8 óra lehet) korlátlan számú fotót lehet elkészíteni és kinyomtatni, minden fotót egy példányban.

Mi nagyon jól elszórakoztunk vele, egyik kollégám mesélte, hogy ő már esküvőn is találkozott ilyennel. Az biztos, hogy minden eseményt megkoronáz, és jól el lehet vele mókázni kisebb és nagyobb csapattal is. Nekünk felejthetetlen élményt szerzett a selfie gép, ezt a céges bulit még sokáig fogjuk emlegetni! Mindenkinek csak ajánlani tudom a selfiegep.hu szolgáltatásait!